Rendszeres olvasók

2010. január 28., csütörtök

Medálkák

A lila megint tombola volt, a fehérek pedig apró ajándékok. Évvégi termések, amiket igértem. A többi a kiállításon van, majd még fotózom őket.




2010. január 27., szerda

Közös vitrinben

Tecával egy tárolóba kerültünk. Magyarázat az előző bejegyzésben.




Kiállítás

Községünkben is megrendezték a helyi értékek kiállítását. Ez egy új, Lezsák Sándor nevéhez kötődő kezdeményezés, program, amelyben azokat az alkotókat támogatják, akik saját kezűleg készítenek használati vagy dísztárgyakat, vagy valamilyen a lakóhelyükhöz kötődő gyűjteménnyel rendelkeznek. Köszönet a kiállítás szervezőjének, hogy nekünk (Teca és én) is teret adtak! Valamint ezúton gratulálok a többi kiállítónak!









2009. december 31., csütörtök

Boldog Új Évet!

Mit hoz az új év? Sajnos, az idei sok mindent elvitt! Ezért az utóbbi időben nem tettem fel új képeket, bár készült ez az. Talán még megmutatom őket.

2009. december 23., szerda


Mindenkinek békés, boldog karácsonyt!Merry Cristhmas! Frohliche Weihnachten!Feliz Navidad!

2009. november 19., csütörtök

SLÁGER RÁDIÓ

Mondjon bárki bármit, igenis szomorúsággal tölt el, hogy mától nem hallhatom őket!


2009. november 18., szerda

Csendes éj

Képtelenség lefotózni, vagy nincs hozzá tehetségem. Az első kép még két napja, borongós időben készült. A második ma, gyönyörű napsütésben. Vakít a fehér, nem tudok mit kezdeni vele.
Egyébként ez Quienlodira mintája ( thank you!), de egy kicsit változtattam rajta.





Tombola

Ismét iskolai bál tombolájára kellett kitalálni valamit. Kézenfekvő, hogy gyermekeim a gyöngyékszerekből vittek valamit. Egy korábban készült Shy smile-medál adott volt, a másik darab pedig hamar elkészült a kosaram mélyén lapuló Leila-bogyókból ( Arduinna minta - köszönöm!).
Igaz ezek csak akril gyöngyből készültek, de mutatósak. A fotó már kevésbé.






Méz

A legszebb látvány!
Ezek az új üvegek, amit méhcsaládonként kaptunk, hamar el is fognak fogyni.




2009. október 29., csütörtök

Téli mámor

Itt vannak az új fotók! A nevét kislányom adta!
Esküvői ékszer-gyártásom újabb darabja.